A Sváb-Sarok

A Sváb Sarok négy települése, Császártöltés, Érsekhalma, Hajós és Nemesnádudvar együttműködése a programok összehangolásával kezdődött, azaz igyekeztek úgy összeállítani az eseménynaptáraikat, hogy a nagyobb rendezvényeik ne ütközzenek. Az együttműködés fokozatosan kiteljesedett, és az Utazás Kiállításon is közös standon mutatkozott be a térség.

Forrás: BAON.hu
svabsarok_logo
Sváb-Sarok a Facebookon

“Hajós a Duna-Tisza köze legszebb részén, a kalocsai Sárköz és a kunsági hátság találkozási pontján fekszik.

Hajós 2008. óta városi rangú település, Bács-Kiskun megye legkisebb lélekszámú városa, a Császártöltés-Hajós-Nemesnádudvar képezte „Svábföld” központja.

Hajósról többeknek a szőlő, a bor jut eszébe, hiszen híres és Európa-szerte egyedülálló a Pincefalunk.

Másik büszkeségünk a 2010-ben megnyitott Barokk Kastély, mely az egész Dél-Alföld egyik legszebben helyreállított műemléke, állandó és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat.”

Estók Mihályné Szalczer Erzsébet, polgármester

Császártöltés

"Mi már tudjuk, vidám lehetett a teremtő, amikor erre járt, s a földet szórta szét Császártöltés határában. Ha a falu déli részére érsz kedves látogató, mocsaras, tőzeges talajba süppedsz, ha az északi fertályon kíváncsiskodsz, zsíros, barna, dúsan termő földek gyümölcsét találod, ha az öreghegyen veszel fel egy marékkal, kifutnak a pergő homokszemek az ujjaid közül.

A löszfalban meghúzódó pincesorok, még mindig hívogatóan várják jóízű boraikkal az arra járót. A táj szépsége, a Szamárvölgy csodái, a Két-völgy romantikus hangulata, az erdők titokzatossága is maradásra csábítja az érkezőt."


Takácsné Stalter Judit polgármester

"Arra buzdítom Önt, hogy ne csak a világhálón, hanem utcáinkon barangolva is érezze át községünk hangulatát, ismerje meg településünk értékeit, kapcsolódjon ki horgásztavaink csendes nyugalmában! Községünk önkormányzata őrizni és gazdagítani igyekszik a település értékeit.

Célunk, hogy Nemesnádudvar nyugodt, egészséges és korszerű otthona legyen lakosainak, s vonzó célpontja a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak. Remélem, hogy ezek a lapok segítenek ismerősöket, új barátokat szerezni Nemesnádudvar község számára.
Kellemes böngészést, eredményes tájékozódást kívánok Önnek, kedves látogató."

Dr. Kovács István polgármester

Nemesnádudvar

Érsekhalma

"Bízom benne, hogy virtuális találkozásunkat követően egy személyes találkozás keretében is megismerheti településünket, az itt élő emberek vendégszeretetét, és látogatása közben maradandó élményeket szerez.

Jöjjön el hozzánk, tapasztalja meg vendégszeretetünket, ismerje meg településünket és érezze magát jól nálunk!"

Bekő Csaba, polgármester